X 

 

 

Judit bizonyságtétele

 

14 évesen tért meg, négy gyermek édesanyja....

 

 

Bizonyságtételek:

 

Megtérés és gyógyulás depresszióból

 

 

 

„Súlyos depresszió és félelmek foglya voltam, és mindemellett hosszú ideje szenvedtem gyomor- és hátfájdalmaktól. Sem a vallásom, sem az orvostudomány nem tudott segíteni rajtam. Amikor először elmentem egy gyülekezeti istentiszteletre, Jézus Krisztus szeretete és jelenléte megérintett, és befogadtam Őt a szívembe. Bűnbocsánatot és szabadulást kértem Tőle, és Ő elkezdett meggyógyítani. Ennek 14 éve. Azóta egészséges és boldog ember vagyok.” (Cs. János)

 

„Gyógyíthatatlan” belgyógyászati probléma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát az úgy volt..... volt egy orvosilag diagnosztizált, rém kellemetlen tünetekkel bíró betegség, amiről hosszú éveken keresztül azt hittem, hogy az enyém.
Aztán megtértem és megtudtam, hogy ezt már Jézus elhordozta helyettem. Igen ám, de hiába voltam ennek az ismeretnek a birtokában, a tünetek még mindig gyötörtek.
Az orvos szerint gyógyszereznem  kellett volna magam - életem végéig - , de ez valahogy nem volt az én pályám, túl nagy rendszerességet követelt és az bizony nem volt az erősségeim között. A diétáról, mint adalék borzalomról nem is szólva. Tehát gyógyszer és állandó diéta orvosi részről és egy gyógyult állapot az  Úrtól.
Itt álltam két választható út között és persze többször kértem imát és még hittem is a magam "csecsemő" módján, de nem történt változás. Aztán egy napon találkoztam Jézussal - mint a kananeus asszony - és úgy tűnt, hogy most megfogtam, megvan....meg fogok szabadulni..., mert azt az IGÉT kaptam, hogy van olyan fajzat, ami csak ima és böjt által megy ki.
Hát mit mondjak, szólt a dolog és nekiálltam és 21 napos váltó böjtnek, amit az akkori lakótársammal 3-3 napos váltásban terveztünk, de Ő már az első nap kiszállt (mondván:nem bírja fizikailag). Én nagyon zokon vettem, de már tudom, hogy az is az Úr munkája volt, mert végig csináltam a 21 napot úgy, hogy magamat váltottam. Viccesen hangzik, de majdnem belegebedtem. (A váltó böjt annyit jelentett, hogy 3 napig víz, aztán csak zöldség és egyéb "nemszeretem" étel (részleges böjt), ami számomra nehezebb volt, mint a nem evés és ez váltakozott 21 napig)
Ráadásul, amikor vége lett a böjtnek az állapotom elég gázra váltott,  több hetes lázas állapot után hasnyálmirigy gyulladással kórházba kerültem, ahol mindenféléket akartak csinálni velem, de csak egy ultrahangot engedtem, mert tudtam, hogy ugyan tüneteim vannak, de gyógyult vagyok!!!! Az ultrahang is ki tudja mutatni, hogy valami nincs rendben, de szerintem az angyalok takarták a dolgot, mert hosszú hümmögés és műszer húzogatás után a doki azt mondta, hogy minden ok., a belsőmben, nincs gyulladásra utaló jel. Pedig volt egy egyértelmű jele, ha volt gyulladás és ezt 100%-ra produkálta a szervezetem.... Az, hogy az Úr megvédett a dokival szemben, megerősítette a hitem és tudtam, hogy amit megígért, azt meg is teszi. MEGGYÓGYULTAM!!! 
Addig még rá sem nézhettem a tejes dolgokra, mert azonnal jelentkeztek azok a bizonyos tünetek, ráadásul az orvos szerint ez valami mirigy elhalása miatt volt. Természetesen arról is biztosított, hogy ami elhalt az többé nem lesz már működőképes - hiszen elhalt(!!!), de az Úr az ilyen "elhalt" dolgok újraélesztésének specialistája, mert azóta miriggyel vagy mirigy nélkül (ennek az Úr a tudója), de tökéletesen üzemelek, habzsolhatom a joghurtot, pudingot és mindent, amit csak megkívánok. Volt néhány próbálkozása az ördögnek, hogy elhitesse azt, hogy visszaestem, de ilyenkor ragaszkodom a tényekhez (a megvallásomhoz: MEGGYÓGYULTAM!!!), ellene állok az ördögnek és elfut...mert meg van írva.
Tehát ez az én gyógyulásom története (az első Vörös tengerem).
(Ágota, 2008. szeptember)

 

Magas láz kislánynál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2007. 09. 11.-én, kedd este történt, hogy Csenge nevű lányunk belázasodott. Szerdán egész nap 40 fok körüli volt testének hőmérséklete. A nap folyamán többször imádkoztunk érte, külön is, együtt egyakaraton is. Mivel a láz nem ment le, Emese (kedves nejem) lázcsillapító kúpokat adott Csengének és hűtőfűrdőket is alkalmazott. Hatásuk csak 1-2 óráig tartott. Délután kérdezte Emese, ne vigyük-e két éves kislányunkat orvoshoz?  Nem tettük, biztos voltam benne, Isten cselekedni fog! Ez az Ő hitét is megerősítette. Este fél 10 körül értem haza egy evangélizációról. Csenge aludt, én pedig megmértem a lázát. 39 fokos volt. Mellé feküdtem és gondolkodtam. Éreztem, Isten Igéjének működnie kell! Sötét volt, csak a csillagok fénye világított szobánkba. Anna (a nagyobbik lányunk) édesen aludt, Emese
a konyhában vacsorát készített. Eszembe jutott pásztorunknak egy nemrégi tanítása, melyben a szellemi fülekről, a belső ember hallásáról beszélt. Elkezdtem alkalmazni. Alvás közben beszéltem Csengéhez, tudtam, hogy hallja. Az Igét mondtam, amit Jézus megszerzett a számunkra. Szóltam hozzá: meggyógyultál, a láznak le kell mennie! Pár perc után újra lázat
mértünk, 38 fokos volt. Abban az időszakban, amikor a láz természetes szinten felfelé szokott menni, a kimondott Ige által csökkent! Éjjelre a kislány testhőmérséklete teljesen helyreállt, sem láza, sem hőemelkedése nem volt. Azóta is egészséges Isten dicsőségére! A hittel kimondott Ige megcselekszi Isten akaratát!
2007-09-20, Székely András, Budapest

 

Látásprobléma
„Charles Ndifon pár évvel ezelőtt meglátogatta a gyülekezetet. Ezelőtt látásproblémákkal küzdöttem. Az alkalom folyamán, Ndifon szólt, hogy az Úr szemeket gyógyít, és akinek meggyógyult a szeme, jöjjön előre. Megpróbáltam szemüveg nélkül olvasni az alkalmon. Azelőtt erre nem voltam képes, most egyszerűen Isten csodája által meggyógyultam. Dicsőség neki, azóta sem kellett szemüveget használnom az olvasáshoz.” (Vivien)

 

Gyomorfájás
„Az Úr meggyógyított gyomorfájásból. Ima után megettem egy savanyú uborkát próba képen és sehol a várt reakció. Semmi gyomorfájás, vagy égés. Hallelúja. Azóta sem.” (Viki)

 

Ízületi gyulladás
„A karomban ízületi gyulladás volt. Olyan szinten, hogy felemelni sem tudtam. Ima után meggyógyult. Azóta se fáj, halleluja!” (Viki)

 

Torokfájás
„Mivel lakásunkban ablakokat cseréltünk, és a helyreállítás elhúzódott napokig, nagyon hideg volt a lakásban. Egyik estére annyira fájt már a torkom, hogy beszélni és nyelni is alig tudtam, mintha egy tüskés gombóc lenne a torkomban. A férjemmel imádkoztunk és megvallottam, hogy Jézus sebeiben meggyógyultam, és nem fogadom el a megfázást, sőt megtagadom Jézus nevében. Másnapra azt vettem észre, hogy nyomtalanul elmúlt, nem fejlődött ki se láz, se megfázás, se semmi egyéb, ami egyébként várható lett volna. Köszönet az Úrnak!” (Lengyel Gáborné, 2007. 09. 10.)

 

Virágpor allergia
„Megtérésem után kb. két évvel a gyülekezetben imádkoztak értem, hogy múljon el a virágpor allergiám. Leginkább a százszorszép féle virágokra voltam allergiás. A telkünkön rengeteg margaréta termett, és éppen akkor is virágoztak. Anyuék hazahoztak egy hatalmas csokorral, amit megfogtam és bevittem a szobámba. Dicsőség az Úrnak, nem lett tőle semmi bajom, és azóta is meg tudom szagolni őket. Halleluja!” (Lengyel Gáborné)

 

Rákos megbetegedés
„Hálát adok Istennek, hogy bizonyságot tehetek. 10 évvel ezelőtt rákos daganatot találtak a mellemben, amit komoly műtét követett. 4 éve más helyen is találtak, amit szintén műteni kellett. Sűrűn kell járnom ellenőrzésre. Nemrég voltam béltükrözésen, és nem volt semmilyen probléma. A karom alatt talált újabb csomók pedig olyan kicsik lettek, hogy nem is tudtak mintát venni. Halleluja! Isten megjutalmazza azokat, akik Istent keresik.” (Ilonka néni)

 

Visszatérés a halálból!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Julika 2007. októberében elesett a saját lakásukban. Az ütés következtében agytrombózist kapott.  A korházban 1 hete nem evett és nem volt eszméleténél. Cuclis üvegből itatták. Ha fel akarták ültetni csak támasztékkal lehetett, nem tudott önmagáról semmit. A lánya ezekben, a napokban találkozott az Élő Kövek Gyülekezet evangelizációs csapatával a Nyugati aluljárójában. Isten a szívemre helyezte, hogy imádkozzak az édesanyáért Julikáért, Livivel ketten egy akaraton imádkoztunk, majd Kata odajött az ima végén, hogy ismeri a lányt. Együtt jártak suliba. Később láttam, hogy Mónika megtért. Kata elkérte a számát és így tudtuk meg, hogy Julika néni magához tért. Mónika ledöbbenve mesélte:”Mikor bementem hozzá, nyitva voltak a szemei és megismert, szeretettel köszöntött.”Mikor először mentünk a kórházba meglátogatni és beléptünk a kórterembe, a szemünk összetalálkozott-tudtuk, ő az. Nagyon nehezen beszélt még, hiszen a szája a trombózis következtében bal oldalra elcsúszott. Az ápolója is megdöbbenéssel mesélte az eseményeket: „Julikának nagyon jó étvágya van, és a visszerek eltűntek.”Mónika elmondása alapján olyan visszeres volt anyukája lába, hogy nem tudott soha rövid szoknyát felvenni. A férje, mikor meglátta, azt mondta:  „Olyan a lába, mint egy tini lánynak. Jó vérhígítók vannak.” Az ápoló szerint azonban az ilyen visszereket csak és kizárólag műtéttel lehetne helyreállítani. De Jézus hatalmas gyógyító! Még az első alkalommal elmondta velünk a megtérők imáját. Csodálatos volt ez az első alkalom, Isten jelenlétét is megtapasztaltuk. Nemcsak meggyógyította, hanem a legfontosabb csoda megtörtént az életében: átadta életét Jézus Krisztusnak.
Nemsokára átkerült a budakeszi Rehabilitációs osztályra. Legközelebb már ott találkoztunk vele. Először még nem tudta magát felhúzni és tolókocsiban vittük ki az erkélyre, hogy beszélgessünk. Minden vasárnap újabb csoda. Hétfő éjszaka tudtam meg, hogy aznap reggel spontán felkelt és tett néhány lépést az ágyánál. Minden vasárnap imádkoztuk a teljes gyógyulásért, és igen, itt az újabb bizonyíték: Jézus nem hagyja abba, folyamatosan gyógyítja Julikát. Azon a hét vasárnapján már járókerettel sétáltunk az épületben. Ez fantasztikus, hisszük, hogy hamarosan személyesen is elmondhatja Julika saját maga a bizonyságát. Hadd fejezzem be Julika szavaival: ”Már alig várom, hogy személyesen is elmondhassam a gyógyulásomat a gyülekezetben.”
Kérlek te is imádkozz hittel, nemcsak Julikáért, hanem magadért is, mert lehet, hogy holnap rajtad keresztül történik meg Isten következő csodája.
(Kata, Viki, Zoli és a többiek)

 

Megtérés és gyermek gyógyulása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„28 éves voltam, mikor a 3 hónapos kisfiamról, Józsefről kiderült, hogy súlyos agyvíz-elvezetési problémája van. Első műtétként az agyból a hasüregbe vezető csövet építettek be a szervezetébe. Egy éves koráig szépen fejlődött, de aztán az egyik alkalommal habzott a szája és teste görcsben volt. Ekkor már állapotos voltam a második fiammal. Gyors orvosi beavatkozást végeztek rajta, a fejébe ültetett csövet operálták ki. Ekkor  három napig eszméletlen volt, és a professzor és az orvosok nem sok reményt láttak arra, hogy életben fog maradni. Ezután újabb csöveket ültettek be testébe, de azokat szervezete sorban vetette ki magából. Ebben az időben 6 hónapig volt kórházban.
Ekkortájt valami reményt kezdtem keresni, hogy ha Isten létezik, hátha tud segíteni. Egy barátnőmtől kértem egy Bibliát, és elkezdtem olvasni az Újszövetséget. Amikor olvastam, hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt, elgondolkodtam, hogy akkor ma is él! És ha a földi életében csodákat cselekedett szeretettel és irgalommal, akkor ma is megteheti! A másik, ami nagyon szíven ütött, hogy az ember bűneinek következményei (átkok) öröklődhetnek többíziglen. Ekkor a lelkiismeretem megszólalt, amit korábban bizonyos bűnök elkövetésekor éreztem már, de addig mindig igyekeztem elnyomni magamban. De most lelki szemeim előtt elkezdtek leperegni – mint egy film – az életem sok-sok bűnei. Elkezdtem zokogni, és rájöttem, hogy bűnös vagyok. Bűnbánat kerített hatalmába, és kétségbeesésemben Istenhez kiáltottam, hogy én és az én őseim bűneiért ne a gyermekem szenvedjen, hanem mentse meg őt, és hogy inkább Neki ajánlom, csak életben maradjon és egészsége helyreálljon. Ekkor nagy békesség töltött el, és előre éreztem, hogy a kórházban pozitív visszajelzést fogok kapni gyermekem állapotáról. Így történt. Egy hétig ebben a békességben és hitben voltam, és az orvosok napról-napra biztosítottak afelől, hogy fiam állapota stabilizálódott. Ezután fogadta be a szervezete az újabb beültetést, amit addig 6 hónapig nem tudtak nála elvégezni.
Ekkor jutottam hitre Jézus Krisztusban, és innen kezdődött a hívő életem. Fiam, József azóta is egészséges, és ő is hívő életet él.”  (Gabriella)

 

Megtérés és gyógyulás gyógyíthatatlan betegségből
„A megtérésem előtt a magam módján hittem Istenben, de nem ismertem Isten Igéjét, és nem vettem észre, hogy bűnben élek. Tíz éve már beteg voltam, az orvosok szerint nem volt rá megoldás – azt tanácsolták, tanuljak meg együtt élni vele. Amikor hallottam az evangéliumot, Isten megértette velem a megtérés szükségességét, és én átadtam Neki az életem. Felismertem, hogy bűnös vagyok, és bocsánatot kértem Tőle. Ekkor békesség és öröm töltött el, Isten megbocsátását tapasztaltam. Néhány nappal később arra a megdöbbentő felismerésre jutottam, hogy minden kellemetlen tünetem elmúlt. Meggyógyultam! Személyesen éltem át a 103. Zsoltár igazságát: „(Isten) megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.” Megértettem, hogy a betegséget nem Isten adta, hanem a bűneim következménye volt.  A Vele való megbékélés viszont az Ő megbocsátását és gyógyítását szabadította fel az életemben.” (Sné Zsuzsa)